Ingyenes szállítás 11.000 Ft felett magyarország területére

Mivel már elég sok kép összegyűlt azzal kapcsolatoban, hogyan harcol a Kn fekete szappan az arcon és testen lévő pattanások ellen, úgy döntöttünk, hogy ezekből a sikertörténetekből megosztunk Veletek néhányat. 🥰

Pattanások az arcon: 5 lány, aki visszakapta önbizalmát (képekkel)

Mivel már elég sok kép összegyűlt azzal kapcsolatoban, hogyan harcol a Kn fekete szappan az arcon és testen lévő pattanások ellen, úgy döntöttünk, hogy ezekből a sikertörténetekből megosztunk Veletek néhányat. 🥰

Kedves Lányok! Nagyon örülünk, hogy ilyen sikerrel jártatok a pattanások elleni harcban, és nagyon büszkék vagyunk, hogy segíthettünk Nektek visszaszerezni az önbizalmatokat, amit megérdemeltek! 🙏

Maja Šlibar (18 éves)

„Másfél évig folyamatosan cserélgettem és próbálgattam a különféle arckrémeket, kozmetikumokat, de utána nagyon fájdalmas pattanásaim lettek az arcomon. Nem mertem hozzáérni az arcomhoz, mert annyira fájt,” írja Maja, aki két évig küzdött az arcán lévő pattanásai ellen.

Mint ahogy az interjúban elmondta, a drogériákból mindenféle tisztítószert és drága krémet kipróbált, de semmi sem segített neki.

Aztán Facebookon és Instagrammon rátalált egy reklámra, amiben a Kn fekete szappanról volt szó. Megtetszett neki, hogy ez egy természetes és kézzel készített termék.

Ami méginkább ösztönözte a szappan kipróbálására, az a szappan elégedett használói által írt rengeteg pozitív komment volt.

„Nagyon tetszett az ötlet, de továbbra is halogattam a vásárlást,” mondta nekünk Maja. „Azon gondolkodtam, hogy mi van, ha ez mind csak hazugság?

De azt mondtam magamnak, hogy ha már ennyi pénzt kidobtam mindenféle sokkal drágább termékre, akkor ennek a szappannak is esélyt kell adnom.

Most belátom, hogy minden komment és kép valódi volt, hiszen a szappan tényleg működik.”

Ez a képekről is látszik, melyeket a boldog Maja küldött nekünk.

Az interjút Maja Šlibar-al, aki az arcon lévő pattanásoktól szinte teljesen megszabadult, miután három hónapig használta a Kn fekete szappant, itt olvashatjátok.

Janja (30 éves)

Janja 6 évig küzdött az arcán lévő pattanások ellen. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy még púderral sem tudta eltakarni őket.

Őt is meggyőzték a Kn fekete szappan elégedett használóinak kommentjei.

„Már annyi mindent kipróbáltam, miért ne próbáljam ki ezt is? Nem is drága és egyáltalán nincs vesztenivalóm,” mondta magának és megrendelte a Kn szappant.

Kiderült, hogy jól döntött, hisz az eredményeket már egy havi használat után észrevette.

„Először nagyon bizonytalan voltam, mert már rengeteg minden volt, ami nem segített nekem megszabadulni a pattanásoktól – semmilyen bőrgyógyász, semmilyen kozmetikai termék, vagy drága krém… Most pedig el vagyok ragadtatva ettől a szappantól! 🥰”

„M" anonim vásárló

Egy anonim felhasználó megosztott velünk egy történetet, amiből kiderül, hogy nem mindig megy minden olyan könnyen.

Időnként az inbox-ba kapunk olyan üzeneteket, amelyekben azt írják, hogy a szappan első használata után az arcon lévő pattanások még rosszabbak lettek.

Így volt ez M-el is:

Sziasztok! Már háromszor megrendeltem a szappanotokat. Először azzal a szándékkal vettem, hogy VÉGRE megszabaduljak az arcomon lévő pattanásoktól.

Olvastam a csodálatos dicséreteket, de néhány nap használat után annyira csalódott lettem, hogy majdnem sírni kezdtem! A bőr az arcomon fájt, minden begyulladt, égető érzés, a bőröm vedlett és egyszerűen nem tudtam elviselni.

M ennek ellenére folytatta a szappan használatát a haján és a testén:

A szappant aztán tusolásra használtam, de azt mondtam, hogy SOHA TÖBBET nem használom az arcomra. A szappant később megint megrendeltem, hisz rájöttem, hogy ha használom, akkor a hajam sokkal tovább tiszta marad és nem zsírosodik be olyan gyorsan.

M szerencsére összeszedte a bátorságot és még egyszer kipróbálta a szappant az arcán:

Amikor harmadszor eldöntöttem, hogy megrendelem, úgy gondoltam itt az ideje újból kipróbálna az arcomon

Néhány nap használat után a bőröm már nem volt irritált, de még mindig hámlott.

Amikor a „régi” és sérült bőr végre lehámlott, akkor a dolgok egyre jobban kezdtek kinézni.

Most – több hét kitartó használat után, annyira elégedett vagyok!

Még nem tartok a végénél, de már most 100%-al jobb, mint volt.”

A Karbonoirnál éppen ezért javasoljuk az ügyfeleinknek mindig, hogy a Kn fekete szappan használatát legalább egy hónapig csinálják, még akkor is, ha a pattanások helyzete az arcon eleinte rosszabb lesz.

A bőr és bőr közti különbség nagyon nagy lehet és különböző módon reagálnak a termékek cseréjére – egyes termékeknek több időre van szükség, hogy a bőr megszokja őket és hogy láthatóak legyenek az első eredmények!

Ha te is küzdesz az arcon lévő pattanásokkal és hamarosan elkezded a Kn fekete szappan használatát, akkor ez egy olyan dolog, amit megéri megjegyezni!

„A" anonim vásárló

„L" anonim vásárló

Most pedig illik megmutatni annak a terméknek a fotóját, amely a sok csodálatos eredmény és önbizalom visszaszerzés mögött rejlik 🥰

Itt a szépségünk, harcosunk az arcon és testen lévő pattanások ellen…

KN FEKETE SZAPPAN

Rendeld meg sajátodat ma és már 1-2 napon belül megkapod!

P.S.: Ne aggódj! Abban a valószínűtlen esetben, ha a szappannal nem leszel elégedett, 30 napig (még akkor is, ha már használtad) visszaküldheted és visszatérítjük a pénzedet. Ezért szó szerint nincs semmi vesztenivalód, kivéve az arcodon lévő pattanásokat!

Milyenek mások tapasztalatai a Kn fekete szappannal és az arcon lévő pattanásokkal?

A pattanásaidnak nincs esélye!

Karbonoir

Karbonoir

Karbonoir, az Európai kozmetikai márka – természetes, kézzel készített, magas minőségű termékek.

Megjegyzés hozzáadása

Kosár áttekintése
27.500 Ft
Eltávolítás